A múlt héten kezdetét vette az NBA kurta-furcsának ígérkező 2020/21-es idénye. Ilyenkor szokásos gyűjtésünkben számba vesszük azokat az ismertebb játékosokat, akik már nem tagjai egyetlen csapat keretének sem az új idényben. Lesz, akinél ez végleges állapot, míg lesz, akinél csak átmeneti, de jelenleg nélkülük megy tovább az NBA.
Vince Carter. 43 évesen,
rekordot jelentő 22 lejátszott NBA-szezonnal a háta mögött akasztotta szögre a
kosárcipőjét a bámulatos kiscsatár. Carter karrierje üstökösként indult a
Toronto Raptors színeiben, a kilencvenes-kétezres évek fordulóján a liga egyik
legizgalmasabb fiatal sztárjának számított: 2000-ben legendás teljesítménnyel
nyerte meg az azévi zsákolóversenyt, majd ugyanebben az évben olimpiai bajnok
is lett Sydney-ben. Karrierje ezután kissé megfeneklett, jöttek a sérülések, az
évekig ígéretesen építkező Raptors a középszerűségbe süppedt, majd csúnya
válásra is sor került. Carter 2004-ben a New Jersey Netshez „cseréltette
magát”, ahol 2009-ig szerepelt, majd volt egy-egy rövidebb, sikertelen kitérője
Orlandóban és Phoenixben is. 2011-től a Dallas játékosaként sikerült
újjáépítenie megtépázott renoméját, mint a csapat hatodik embere, az elmúlt
években pedig, már negyven felé közelítve, majd azt át is lépve, veterán
mentorként segítette a Memphis, a Sacramento és az Atlanta gárdáit, időnként még
most is behúzva egy korát meghazudtoló zsákolást, vagy helyére küldve egy
fontos triplát.
Pau Gasol. A spanyol
magasember az előző idényt még a Portland TrailBlazers kerettagjaként kezdte
meg, de a még 2019 tavaszán a Milwaukee-nál összeszedett sérülése meggátolta
abban, hogy pályára lépjen, és már 2019 novemberében búcsút is vett tőle a
Blazers. Bár továbbra is időnként lenyilatkozza, hogy szívesen szerepelne még a
ligában és egy Lakershez való visszatérésnek is örülne, a 40 éves Pau jó
eséllyel már lejátszotta utolsó meccsét az NBA-ben. A 2002-ben a Memphis
játékosaként az Év Újoncának választott, a Lakers színeiben 2009-ben és
2010-ben is bajnokságot nyerő Gasol így is lehúzott 18 szezont a ligában,
négyszer volt valamelyik All-NBA csapat tagja, hatszor pedig All-Star, legutóbb
2016-ban, még a Chicago Bulls játékosaként. Minden idők egyik legjobb európai
kosárlabdázójaként fogunk emlékezni rá, aki mind az NBA-ben, mind a nemzetközi
színtéren szinte mindent megnyert, amit lehetett, egyedül az olimpiai bajnoki
cím kerülte el (két ezüst- és egy bronzérme van).
Kyle Korver. A negyvenedik
életévét tapossa már a veterán triplaspecialista, aki a 2003-as drafton volt
második körös kiválasztott, és 17 éves karrierje során jellemzően mindig jó
csapatok fontos kiegészítője tudott lenni. Philadelphiában még Allen Iversonnal
játszott együtt, majd Utah-ba került, ahol a kétezres évtized végén segítette
három playoff-szerepléshez csapatát. 2011-ben a Chicago Bullsszal a keleti
főcsoportdöntőig jutott, majd következett az Atlanta, ahol egyfajta
karrier-elismerésként még egy All-Star szereplést is fel tudott jegyezni
2015-ből, abban az évben, amikor a Hawksszal is a konferenciadöntőig jutott.
2017-ben és 2018-ban a Clevelanddel aztán két nagydöntőt játszhatott, de bajnoki
címet szereznie LeBron James oldalán sem sikerült. Egy utah-i visszatérés és
egy Milwaukee-ban lejátszott előző idény után búcsúzunk tőle, hogy
végérvényesen-e, azt még nem tudhatjuk, hiszen, bár jelenleg nincs csapata
Korvernek, triplát dobni nem felejt el az ember.
Tyson Chandler. 19 év után
kezdődött meg először NBA-idény Chandler nélkül, aki még a 2001-es draft
második kiválasztottjaként, a középiskolából került a ligába. A Chicago
Bullsnál volt újonc, de hírnevet inkább 2005-től, a New Orleans színeiben
játszva, Chris Paul passzait látványos zsákolásokra váltva szerzett magának,
majd 2011-ben ért karrierje csúcsára, amikor a Dallas Mavericks kezdő
centereként, a csapat Dirk Nowitzki utáni második legfontosabb játékosaként
bajnoki címet ünnepelhetett. Aztán a Mavs emlékezetes módon főképp anyagi okok
miatt nem tartotta meg, Chandler pedig New Yorkba szerződött, 2012-ben őt
választották az Év Védőjátékosának, a 2013-as playoff második köre volt
ugyanakkor a legjobb eredmény, amit csapatszinten elért a Knicks Chandlerrel a
soraiban. A center egy rövid dallasi visszatérést követően a Phoenix, a Lakers,
a legutóbbi idényben pedig a Houston mezét viselte még a ligában, de az előző
szezonban már csak percek jutottak neki a pályán.
Isaiah Thomas. Hiába nyilatkozza
le rendszeresen, hogy most már aztán tényleg felépült sérüléseiből és jobb
formában van, mint valaha, a mindössze négy évvel ezelőtt még a liga egyik legizgalmasabb
játékosaként brillírozó, a Boston Celtics színeiben közel 30 pontos
meccsenkénti átlagot produkáló mélynövésű scorernek február óta nincs csapata.
A Sacramento által a 2011-es draft utolsó pickjével elhozott, majd Bostonban
All-Starrá váló és 2016/17-ben MVP-szintű szezont futó Thomas karrierjét a
2017-es rájátszásban összeszedett csípősérülése törte ketté. Miután komoly
indulatokat kiváltva a Celtics még ugyanezen a nyáron Clevelandbe cserélte
Kyrie Irvingért, Thomas próbálkozott ugyan a Cavsnél, a Lakersnél, a Nuggetsnél
és az előző szezonban a Wizardsnál is, de sehol nem tudta huzamosabb ideig még
csak meg sem közelíteni a 2015 és 2017 között látott bostoni önmagát. Félő,
hogy több lehetősége már nem lesz bizonyítani, hogy helye van még az NBA-ben.
Marvin Williams. A mai napig
nehezen érthető, hogy az az Atlanta Hawks, amely az azelőtti idényt irányító
pozícióban a Tyronn Lue-Royal Ivey párossal játszotta végig, miért nem Chris
Pault vagy Deron Williamst, hanem egy hármas-négyes átmenetet, Marvin Williamst
húzta ki a 2005-ös draft 1/2-es választási jogával. Williams karrierjét
végigkísérte az emiatti értetlenség úgy is, hogy bár soha nem lett belőle
sztárjátékos, tisztességes tizenöt éves karriert húzott azért le a ligában, hét
évig az Atlantát, két idény erejéig a Utah Jazzt, majd 2014-től egészen idén
februárig a Charlotte-ot erősítve. A Hornets általi kivásárlását követően a
bajnokesélyes Milwaukee igazolta le az előző idény „hajrájára”, de nem sikerült
hozzásegítenie a csapatot karrierje első aranygyűrűjéhez.
Wilson Chandler. A szebb napjain
a pálya mindkét végén hasznos, atletikus kiscsatárként érvényesülő Chandler
2007-ben volt újonc a New York Knicksnél, 2011-ben a Carmelo Anthony-csere
egyik ellenértékeként került Denverbe, ahol – a 2011/12-ben a lockout miatt
tett kínai kitérőjét, valamint egy sérülés miatt kihagyott 2015/16-os idényt
nem számítva – egészen 2018-ig szerepelt. Azóta megfordult Philadelphiában, a
Clippersnél és legutóbbi szezonban Brooklynban is, de sehol nem nyújtott már
maradandót. Tavaly a liga drogellenes szabályainak megsértéséért 25 meccsre el
is meszelték, a szezon nyári újraindításakor nem lépett már pályára a Netsnél,
októberben pedig ismét Kínába szerződött.
Chandler
Parsons.
Minden „albatrosz” szerződések alfája és omegája a 2016 nyarán a sérülékeny
kiscsatár által a Memphisszel aláírt négy éves, 94 millió dolláros paktum,
amelyet Parsons csapnivaló teljesítménnyel és állandó sérülései miatt három év
alatt összesen 95 lejátszott meccsel hálált meg. Pedig a 2011-es második körös
pick karrierje ígéretesen indult houstoni színekben, ahol három év alatt
meghatározó, kezdő játékossá nőtte ki magát, de már a 2014-től a Dallasban
mutatott teljesítménye is hagyott kívánnivalót maga után, ezért pláne
érthetetlen, miért is tömte őt ki a Memphis két évvel később. A Grizzlies
tavaly nyáron tudta végre elcserélni Parsons orbitális, de akkorra már
lejárónak minősülő szerződését. Az előző idényben 5 meccset játszott az Atlanta
színeiben.
Ryan Anderson. A még most is
csak 32 éves, tripladobásból élő magasember karrierje teljesen váratlanul hullott
atomjaira az elmúlt években. A 2008-ban draftolt Anderson 2012-ben, az Orlando
játékosaként a szezon Legtöbbet Fejlődött Játékosa volt, majd négy évre a New
Orleanshoz, azután pedig – szintén a 2016. nyári nagy pénzeső során – újabb
négy évre a Houston Rocketshez szerződött. A négy éves, 80 millió dolláros
szerződés akkor még korántsem tűnt akkora túlfizetésnek, hiszen Anderson
papíron kiváló fitnek nézett ki James Harden mellé és Mike d’Antoni
rendszerébe, ám olyannyira nem szolgálta meg a fizetését, hogy a Rockets két
évvel később kitette a szűrét. Anderson a Sunshoz került, onnan Miamiba, a Heat
pedig kivásárolta tavaly nyáron a szerződése hátralevő részét, és még egészen
2022-ig folyósítja a fizetését a „stretch provision” jóvoltából.
Ersan Ilyasova. Életkorát és
képességeit tekintve is a fent említett Andersonra hajaz a török tripladobó,
Ilyasova, akit a Milwaukee tett ki a keretéből novemberben, véget vetve ezzel a
Bucks és a magasember harmadik együtt töltött időszakának (Ilyasova korábban 19
éves újoncként a 2006/07-es idényben, majd 2009 és 2015 között, utána pedig
2018-tól volt a Bucks játékosa). A Detroitban, Orlandóban, Oklahoma Cityben,
Atlantában és Philadelphiában is megforduló töröknek azóta újabb kérője nem akadt
az NBA-ből.
Marco Belinelli. Az olasz
shooter 34 évesen int búcsút az NBA-nek, 13 idényt követően ugyanis hazatért és
a Virtus Bologna csapatához szerződött. Belinelli kilenc NBA-csapatnál is
megfordult karrierje során, a legtöbb időt (két részletben összesen 4 évet) San
Antonióban töltött el, ahol tagja volt a 2014-es bajnokcsapatnak, volt továbbá
a Golden State, a Toronto, a New Orleans, a Chicago, a Sacramento, a Charlotte,
az Atlanta és a Philadelphia játékosa is. Régi-új olasz csapatával, ahol anno
tizenévesen a profi karrierjét kezdte, három éves szerződést kötött.
Corey Brewer. A Dallas
Mavericks 2011-es bajnokcsapatának tagja volt a vándormadár kiscsatár, a 2007-es
draft 1/7-es kiválasztottja, aki legutóbb a Sacramento Kings színeiben bukkant
fel az előző NBA-szezon nyári újraindítása során pár perc erejéig, jelenleg
pedig már a New Orleans Pelicans edzői stábjának a tagja. A karrierje talán
legemlékezetesebb momentumaként 2014 áprilisában a Minnesota színeiben egy
teljesen váratlan 51 pontos meccset is produkáló Brewer a Timberwolves-nál két
etapot is lehúzott (2007 és 2011, majd 2013 és 2014 között), de volt még a
Nuggets, a Rockets, a Lakers, a Thunder és a 76ers játékosa is.
J.J. Barea. Tyson Chandler
és Corey Brewer után a 2011-es bajnok Dallas harmadik képviselője ezen a listán
a Puerto Ricó-i hátvéd, aki egy három éves minnesotai kitérőt leszámítva
2006-tól egészen mostanáig a Mavericks játékosa volt, és egyfajta „cult hero” a
franchise háza táján, hiszen draftolatlan újoncként futott be elismerésre méltó
karriert és játszott fontos szerepet a dallasiak egyetlen bajnoki címének
megszerzésekor. Egy 2019. januári Achilles-szakadásból még vissza tudott térni
az előző szezonban, és bár a Mavs az új idényben már nem számol vele,
decemberben Mark Cuban „megajándékozta” egy egyéves, veteránminimum
szerződéssel érdemei elismeréseképpen.
Evan Turner. A 2010-es draft
1/2-es választottja nem futotta be azt a karrierívet, amire draftpozíciója
alapján számítani lehetett, ám így is némiképp váratlan volt a bejelentése,
hogy mindössze 32 évesen a Boston Celtics edzői stábjához csatlakozik az aktív
játék folytatása helyett. Turner, akit a 76ers draftolt, játékosként is
Bostonban töltötte tán leghasznosabb éveit 2014 és 2016 között, majd a 2016
nyári őrület során kapott ő is egy kimondottan zsíros szerződést, a
Portlandtől, melyet megszolgálni nem igazán tudott. Az előző idényben javarészt
Atlantában kispadozó kiscsatár utolsó csapata a Minnesota volt, ahol pályára
viszont már nem került idén februári odacserélését követően.
Jamal Crawfordtól, J.R. Smith-től és Joakim Noah-tól már a tavalyi, az NBA-ből távozó játékosokat
összegyűjtő cikkünkben elbúcsúztunk, ám aztán a három kalandos életű veterán
egyaránt visszatért az NBA-be a 2019/20-as szezon nyári újraindítása során. A
40 éves Crawford sajnos mindössze 5 percet tudott játszani a Brooklyn Netsnél
sérülés miatt, Noah 5 „seeding game” és 2 playoff-meccs erejéig került pályára
a Clippersnél, míg J.R. Smith a Lakers kispadjának végében ülve karrierje
második bajnoki címét ünnepelhette októberben. Most ismét mindhárman csapat
nélkül vannak, és Noah már be is lengette a visszavonulás gondolatát, de a
tavalyi példájukból okulva, soha ne mondd, hogy soha.
És
ha már szóba került J.R. Smith és a Lakers: szintén ott ült a bajnokcsapat
kispadjának végén az a Dion Waiters,
aki, miután az előző idényben botrányt botrányra halmozott a Miaminál, végül
Los Angelesben kötött ki és bajnok lett, ámde jelenleg Smith-hez hasonlóan
szintén nincs csapata. Waiters is tett nemrégiben olyan nyilatkozatot, hogy a
visszavonulást fontolgatja, de a problémás egykori 1/4-es pick még mindig csak
29 éves, nem lenne meglepő, ha a veteránminimumért még látna benne fantáziát
egy sérülések miatt megszoruló csapat ebben az idényben is.
Waitershez
hasonló cipőben jár Brandon Knight,
aki szintén még csak 29 éves, de a 2011-es drafton nyolcadikként kiválasztott hátvéd
2017-es ACL-szakadása óta nem találja a helyét a ligában, hiába próbálkozott
vele azóta a Houston, a Cleveland és az őt eredetileg draftoló Detroit is. A
karrierje első éveiben a Pistonsnál, a Bucksnál és a Sunsnál is bíztató
dolgokat produkáló Knight jelenleg szintén csapat nélkül várja, hogy kapjon még
egy újabb esélyt a bizonyításra.
Michael Kidd-Gilchrist, az előző idényt a Dallasnál befejező, a mostani előszezonban pedig a Knicksnél próbálkozó, de onnét végül elküldött egykori 1/2-es pick pedig még mindössze csak 27 éves, meglepő lenne, ha ennyi idősen véget érne karrierje a ligában. Rondae Hollis-Jeffersont pedig a Minnesota küldte el az alapszakasz kezdete előtt, a Brooklynt és a Torontót is megjárt kiscsatár még csak januárban lesz 26, valószínűleg fog még kapni esélyt egy új csapattól.
Ugyanakkor a 36 éves svájci védőspecialista, Thabo Sefolosha, a 35
éves, a Dallasnál már az előző szezonban is csak veterán mentornak tartott Courtney Lee, vagy a 33 éves, már
tavaly november óta nem játszó shooter, C.J.
Miles esélyei egy újabb NBA-szerződésre elenyészőnek látszanak.